A magyarországi protestantizmus kezdetének és fejlődésének jelentős korszaka volt a XVI. század. Ennek második felében élt és tevékenykedett a történelem által „zsoltáros” jelzővel illetett Ecsedi Báthori István.
Ecsedi Báthori István 1555-ben Erdődön született. Erdőd /Szatmár vm/ vára a hazai protestantizmus egyik első és legfontosabb fészke. Atyja az ecsedi ágból származó Báthori György, több vármegye főispánja, “hol Ferdinánd, hol a Zápolyák híve” volt. Anyja a somlyói ágból származó Báthori Anna-Zsófia, előbb Homonnai Drugeth Antal, majd Bélteki Drágffy Gáspár felesége volt, mielőtt férjhez ment harmadik urához Ecsedi Báthori Györgyhöz.
Ecsedi Báthori György keménykezű, erőszakos, kezdetben reformáció ellenes földesúr volt, aki akkortájt a bátori várban lakott. 1547-ben elhatározta, hogy megnősül. Feleségül Somlyói Báthori Annát választotta. Somlyói Báthori Anna Zsófia azt válaszolja, hogy Homonnai Drugeth Antal és Bélteki Drágffy Gáspár a református vallás legbuzgóbb hívei és terjesztői, első hazai reformátorok voltak, ő is kálvinista és csak akkor lesz Ecsedi Báthori György felesége, ha a katolikus hitről áttér a református vallásra. Báthori György ennek következtében tért át házanépével együtt a kálvinista hitre. A családi Szent György plébánia-templomot református templommá alakíttatta át. Ecsedi Báthori István anyja hitbuzgó protestáns volt és gyermekét is ebben a vallásos hitben és szellemben nevelte. Vallásos nevelése és gyermekkora egész életére kihatással volt. Tudományos és beható teológiai oktatásban részesült. Azt nem tudjuk, hogy a szokás szerint hol töltötte apród éveit, de katonai és politikai iskolája a főnemesi ifjakéhoz hasonló volt. Mint a legfelsőbb rangú magyar család tagja, jól képzett hadi és politikai tudásúvá nőtt fel, s magas rangú beosztásokat láthatott el. Hamarosan az ország egyik legjelentősebb politikusa lett. Ecsedi Báthori István 1579. január 25-én Varannóban kötött házasságot Homonnai Drugeth Fruzsinával. A roppant tekintélyű, erős egyéniségű reneszánsz főúr ecsedi várában élt.
Egyéni élete boldogtalan volt. Lelki életét gyermektelen házassága árnyékolta be annak ellenére, hogy fejedelmi pompa között, óriási udvartartással élt. Gyermektelen lévén, Somlyói Báthori István árva fiát somlyói Báthori Gábort fiává fogadja oly feltétellel, ha a katolikus vallást elhagyva protestánssá tér át. Ezt Somlyói Báthori Gábor meg is cselekedte. Ez a Somlyói Báthori Gábor később, 1608-tól 1613-ig Erdély fejedelme lett. Ecsedi Báthori István, mint a legfőbb rangú magyar család tagja, nem maradhatott meg ecsedi magánéletében, hanem részt kellett vállalnia az ország védelmében és politikájában. A Báthori család tagjai között korábban is voltak fővezérek, főpapok (érsek, bíboros), országbírák, nádorok, vajdák, fejedelmek, sőt egy nagy lengyel király is. Élete, mint katonának a törökök elleni harcokban, mint politikusnak pedig országbírói és főispáni megbízatásainak teljesítésében telt el. Ecsedi Báthori István – a nagynevű elődök és hősök leszármazottjaként – kiválóan értett a kardforgatáshoz, korának egyik legvitézebb katonája volt. Mint tekintélyes főúr – természetesen – jelentős részt vállalt a törökök elleni háborúban. Nagy törökverő harcos volt és a háborúkban megtette kötelességét, bár fővezérséget nem vállalt. Az 1593-1606 között tartó „tizenötéves háború” a török háborúk egyik hosszantartó és Magyarországon a legnagyobb pusztítást okozó szakasza. A tizenöt éves háború idején az első sorokban küzdött a törökök ellen Fülek elfoglalásakor, Hatvan ostromában, részt vett az érsekújvári harcokban. 1596. októberében a harcmezőn ismét találkozunk Ecsedi Báthori Istvánnal. A híres mezőkeresztesi ütközet első napja szerencsésen végződött, második nap azonban az ő gyalogosait a törökök körülvették. Segítséget nem kapott, így hada szétszóródott. A szultán seregei itt megverték a császári és erdélyi csapatokat. Ez volt Ecsedi Báthori István utolsó hadjárata. Többször megsebesült a háborúban. Emiatt, valamint elhatalmasodó izületi betegsége miatt a századforduló éveiben többnyire ecsedi várában tartózkodott. A személyes részvételen és az általa adott csapatokon kívül a törökök elleni hadműveleteket anyagilag is jelentősen támogatta.
Fontos volt Ecsedi Báthori István politikai szereplése. Nagybátyja, Báthori Miklós halála után 1585-ben I. Rudolf király őt nevezte ki 30 éves korában Szatmár, Szabolcs és Somogy vármegyék főispánjává, Draskovics György bíboros érsek ajánlására pedig országbíróvá. Bátor, de óvatos ember volt, még az országbírói eskütételre sem ment el Prágába az udvarhoz, nehogy bécsi “praktika” áldozata legyen. A főispán az állam képviselője a törvényhatósági közigazgatásban, s e beosztás bizalmi-politikai természetű. Az országbíró a nádor után következő méltóság, nagybírája volt az országnak, aki e beosztásában hivatalos pecsét alatt bírói parancsokat bocsáthatott ki, bizonyításokat, megbízásokat adhatott. Ezt a tisztséget Szent István alapította, de neve és hatásköre az évszázadok alatt többször változott. Az országbírói feladatok ellátását Ecsedi Báthori István idejében a Mátyás király által meghatározottak szerint alkalmazták. Báthori István ezen megbízatásokhoz egyáltalán nem ragaszkodott, ennek érdekében egy lépést sem tett. A szükséges eskü letételére a kassai kamarai elnök előtt, Göncön került sor. Mint országbíró, a jog és igazságszolgáltatás hivatott őre, tudományos képzettségénél fogva feladatát kiválóan látta el. Jelentősebb nyilvános szerepléséről nem tudunk. Az akkortájt tartott 1587. és 1595. évi országgyűléseken szereplésének szinte nyoma sincs. Az 1604. év februárjára meghirdetett országgyűlésre felkészült, és arra felesége is el akarta kísérni. Saját személyes biztonsága tekintetében azonban nagy lett az aggodalma. Nyugtalansággal töltötte el hazája folyton súlyosbodó állapota: a közszabadság sérelme, a protestánsok üldöztetése, a templomaik elvétele, Belgiojoso dulásai, melyek a török és tatár dúlásainál nyomasztóbbak és fájóbbak voltak. 1599-ben az akkori felföldi kapitány, a “népek ostora” Básta György elpusztíttatta szepesi birtokát. Ez nagyon megviselte Ecsedi Báthori István szivét, mivel azt nem ellenség, hanem a császári hadvezér követett el. Országos méltóságában az udvar nyilvánosan megsértette azzal, hogy a királyi kamara az ő hivatalos hatósága feltünő mellőzésével kamarai bizottságot delegált. Ezek a körülmények az amúgy is beteges állapotát tovább súlyosbították, s mindinkább meggyőződött arról, miszerint “áskálódnak utána, hogy kivehessék őt ecsedi várából”. Maradásra határozta el magát, mondván: “Elmennék a gyűlésbe, ha Ecsed vára eljönne velem”, s maradt várában bezárkózva. Mindenfelől a közelítő zivatar jelei mutatkoztak. Belgiojoso pénzkölcsönzés ürügye alatt, de főleg Báthori érzései és Ecsed várának kikémlelése céljából bejelentette magát Báthorinál. Azt szerette volna megtudni, kell-e félni Báthoritól, vagy nem? Báthori ezt megérezve, összehívta az oltalma alatt lévő nemeseket, szolgálóit megszaporította, s így fogadta vendégét. A császár képviselőjét, aki Kassa főkapitánya volt, ülve fogadta, előtte fel sem állt. Az ebéd során a főkapitány pénzt kért a császár számára, de nem kapott Báthori azon indokolása mellett, hogy neki nagy udvarnépe van, s ezeknek mindenkor kell fizetni. Belgiojoso távozásakor meg is jegyezte kíséretének, hogy micsoda uralkodói fényűzéssel, szolgáinak, katonaságának megfélemlítő sokaságával fogadta, mondván: “Nem nagyságos úr ez ember, hanem nagyherceg.” A Báthoriak a kezdetektől fogva hűséges királypártiak voltak. Báthori István is hűséges volt 1605. év elejéig az őt kinevező Rudolf király iránt. Eddig a király hűséges hívének tartotta magát, de a király és az udvar magyarellenes magatartása, főleg a protestánsok üldözése miatt bizalma a királyban és az udvarban megrendült.
Arra az elhatározásra jutott, hogy visszavonul a közszerepléstől ecsedi várába. Az őt ért sérelmek betegségének súlyosbodására nagymértékben hatottak, s megérlelődött benne az, hogy országbírói megbizatásáról és főispáni tevékenységéről lemond. Ezt meg is tette, az országbírói kettős pecsétjét is visszaküldte az uralkodónak. A királytól való elpártolásra végső soron vallásossága melletti buzgósága miatt határozta el magát, nem politikai okokból. Végső lépésre 1605. május 2-án került sor. Ebben az időben kezdett kibontakozni Bocskai István felkelése, kinek fővezérlete alatt 1595-ben az erdélyi és havasalföldi haderő nagy győzelmet aratott a török seregen. Bocskai a Habsburg uralomból kiábrándulva, Bethlen Gábor biztatására egy Habsburg-ellenes felkelés élére állt, amelyhez legmélyebb meggyőződéssel Ecsedi Báthori István is csatlakozott és nyíltan kijelentette Bocskaihoz állását. Bocskai azonban nem sokáig örülhetett annak, hogy a legelső magyar főúr hozzá csatlakozott. Ugyanis Báthori István hosszas betegeskedéstől, lelki kételyek és gyötrődésektől elkeseredetten, férfikora legszebb idejében, életének 50. évében 1605. július 25-én meghalt. Ecsedi Báthori István az irodalomban Ecsedi Báthori István irodalom pártoló főúr és költő volt. Igen jelentős szerepet játszott a XVII. századi Kelet-Magyarország gazdasági, politikai és kulturális fejlődésében. Ecsedi udvara Kelet-Magyarország legfontosabb irodalmi és kulturális központja volt évtizedeken keresztül. Ecsedi otthonában az irodalomnak, elsősorban a vallásos irodalomnak szentelte életét. Müvei szorosan összefüggenek életével. A véletlenen múlt, hogy kéziratai fennmaradtak, de sajnos csak hiányosan, töredékesen. Fő müvének a „Meditációi” tekintendő, anely ugyan töredékesen maradt fenn, de így is lenyűgöző alkotás. A Meditációk személyes hangú imák és vallásos elmélkedések. Báthori bűnös mivoltáról, testi-lelki nyomorúságáról vall Isten előtt. Kéréssel, könyörgéssel, dicsérettel fordul Istenéhez. A fohász, a panasz és könyörgés az isteni gondviselés megnyugvásában oldódik fel. Egyik méltatója szerint a Meditációk az író személyes egyéni lírája, belső lelki életének, családjának, nemzetének, egyházának hű tükörképe. Huszonhat év alatt többször átdolgozta művét. Elsősorban azért volt szükség a folyamatos átdolgozásra, mert ebben az időben az ország számtalan változáson ment keresztül. Jelentős munkája még a “Traktátus a Szentháromságról.” A Traktátus a teljes Szentháromság-Istenség tanáról szól. Szigorúan dogmatikai, teológiai tudományossággal megírt mű, amely mutatja Báthori hittudományi vitázó voltát. Műve szorosan összefügg életével, s belőle sikerült jellemét valódiságában és tisztaságában felmutatni és megismerni. A töredékesen hátramaradt Zsoltárai a szerző saját vallásos személyes viszonyait érintik. A 72 zsoltár közül csak 23 maradt fenn, ezek egy része is csonkán. Zsoltárai nem a Dávid zsoltárok fordításai, hanem a szerző saját vallomásai. A Zsoltárok alaphangja az emberi gyarlóság érzése, mely Isten közvetlen megsegítésére szorul, hogy képes legyen ne csak a vallás igazságait felismerni, hanem az isteni parancsolatokat követni is.
A fentiekből kitűnik, hogy Ecsedi Báthori István egyházát, a kálvinista egyházat teológiai jellegű irodalmi munkásságával is támogatta. 1590. körül szerzett vallásos tárgyú költeményeiben többek között így vallott magáról: „Írtam ez verset keseredett szívvel Istenhez kiáltván buzgó könyörgéssel Rakva lévén lelkem az jó reménységgel, Éjjel-nappal viván lelki ellenséggel.” Ecsedi Báthori István irodalmi tevékenységét a középkori magyar vallásos irodalom is számon tartja.
